Vietnam olyan a térképen, mint egy S folyók deltavidékén és a 2500 kilomét legalább hatvan nemzetiséget tartan franciául, kínaiul és khmer nyelven is. magasabb az átlaghőmérséklet.
-alakban tekergő sárkány. Majdnem 80 millió er hosszú tengerpart menti településeken. Tö ak számon. A hivatalos nyelv a vietnami, Vietnamban egész évben meleg van.
Hanoit egyesek Kelet Párizsának nev nyugodtabb, zöldebb, mint Saigon, hagyományosan vendégszerető.
Vietnamot nem látta, aki nem hajózott világ nyolcadik csodájaként emlegete vizéből háromezer különös formájú dol a farkával tördelte apróra a környez Saigonnak hívnak, 1700 kilométerre egyszerre egzotikus és nagyvilági. megiszik. Saigonban minden utcasar borssal, ánizzsal fűszereznek, rizsté nemzeti ételük a „Chia gao”. Hasonl tojássárgája keverékét rizstésztába te halszósszal tálalják. A kígyóbor rizs er annál erősebb gyógyhatást tulajdoníta
Kambodzsa egy Magyarországnál c északnyugatról Thaiföld, északkeletrő egy mimózaféle fa indonéz nevéből vietnami háború alatti (amerikai, dél- Kambodzsa fővárosa, Phnom Penh, Penh szinte ma is teljesen olyan, mi csodálatos sétányok jellemzik. A Királ lenyűgöző épületeknek csak bizonyo főváros. Mikor a Khmer birodalom a f világnak az istenkirályok nagyságát. mindössze öt évszázadon keresztül martaléka lett. Újabb évszázadoknak UNESCO Világörökség részeként ejti
PROGRAM
1. NAP
Indulás Budapestről a menetrend függ
2.NAP
Érkezés Hanoiba a menetrend függvé részünk, az ezer éves fővárosban. H városhoz sem, nyüzsgő piacai, kitűn ezik, van akit a harmincas évek francia kisv a forgalom is csendesebb. Mintegy egy
néhány órát a Hanoitól csupán 150 kilométerr tt Leszálló Sárkány öble 1995 óta a Világör omitszikla emelkedik ki. A monda szerint egy fő hegyeket.. A fővárostól Ho-Shi-Minh váro ekszik. Az ötmilliós metropolisz a francia gya gy nép kultúrájához szorosan hozzátartozi on ehetünk „Pho”-t. Ez a híres vietnami zöld ztával, marha- vagy csirkehússal vagy sonó a kínai tavaszi tekercshez: darált sertésh erik, és olajban kisütik. Az átható illatú „Nuoc jesztésével, némi kígyó hozzáadásával készülnak az italnak.
saknem kétszer nagyobb ország a Sziámi- l Laosz, keletről és délkeletről pedig Vietnám
eletkezett. A volt francia gyarmat 1953-ban vietnami) megszállását húsz évig tartó polg mely a Mekong és a Tonle Sap folyók össz t a francia gyarmati időkben volt, alacsony yi Palota nagyobb része ma is a királyi pár re
s részeit lehet megtekinteni. Azonban nem énykorát élte, szükség volt egy tündöklő fővá
Ekkor lett Angkor a birodalom fővárosa, tudta megtartani, utána hanyatlásnak indu ellett eltelnie, míg a XIX. században felfedezt
mulatba az odalátogató turistákat.
vényében. Étkezés a repülőgépen.
nyében, transzfer a belvárosba, majd egy külö noi a régi és az új különös keveréke, ezért
konyhája lenyűgözi az ősi város minden lárosaira emlékeztet. Sokkal illió lakója zárkózott, de
fekvő Ha-Long öbölben. A ökség része. Smaragdzöld öldre leszálló óriási sárkány
, amit lakói ma is inkább rmatosítók örökségét idézi, k mindaz, amit megeszik, ségleves, amit gyömbérrel, kával tálalnak. Jellegzetes ús, gomba, tészta, bab és mam”-mal, vagyis erjesztett – minél mérgesebb az állat,
öböl partján. Nyugatról és határolja. Az ország neve nyerte el függetlenségét. A árháborús időszak követte. efolyásánál fekszik. Phnom épületek, rendezek parkok, zidenciájának számít, így a indig Phnom Penh volt a rosra, amely megmutatja a azonban ezt a pozícióját lt, majd végül a dzsungel k a területet, és ma már az
nleges városnézésben lesz
em hasonlít egyik vietnámi togatóját. A városnézésünk
során kivülről megtekintjük a Néprajzi Irodalom Templomát, amely a XI. szá amely Vietnám legrégebbi pagodája, legromantikusabb tó között található közepén lévő Hoan Kiem tó, ami a található a NgocSon templom (a Jade Múzeumot, amely az egyik legnagyobb és le adban épült, Vietnám első egyetemeként, ké
a buddhizmus kulturális szimbólumaként egy aprócska szigeten, a főváros szívében. különös történelmi távlatokba visszanyúló l
Hegy Temploma). Szállás Hanoiban.
gszebb Hanoiban, majd az őbb a Tran Quoc Pagodát, agasodik az égbe. A két Utolsó állomásunk a város gendájával varázsol el, itt
3.NAP
Reggeli után utazás busszal a Halong-öbölbe. Érkezés után beszállás a tradicionális ?sárkányhajóba?, ahol elfoglaljuk a kabinjainkat. Ebéd, majd hajónk kifut a ‘Leszálló Sárkány’ öbölből és behajózik az ezernyi mészkősziget közé. A legenda szerint az öbölben él Lac Long Quan, a sárkánykirály, aki a vietnámi nép védelmezője volt évezredéken keresztül. Fürdőzési lehetőség a smaragdszínű öblökben, majd a hajóra visszatérve a szakácsok főzőbemutató keretében avatják be a vendégeket a vietnami konyha rejtelmeibe. Szállás és vacsora a hajón.
4.NAP
A napfelkelte megtekintése után reggeli a fedélzeten, majd visszatérés a kikötőbe. Utazás vissza Hanoiba, útközben ebéd egy helyi étteremben. Rövid városnézés Hanoiban, majd transzfer a repülőtérre, elutazás belső járattal Hueba, Közép-Vietnám egyik leglátványosabb városába, az egykori császári fővárosba
5.NAP
A reggelit követően városnézés Hue-ban. A város, vallási központként is szolgált és szolgál a mai napig, mutatja ezt Hue-ban és szűkebb környékén a több, mint 600 pagoda, melyek legnagyobb része még ma is működik. A látnivalók egy részét a Parfüme folyón tett hajókázás során fedezzük fel. Látogatás a Thien Mu Pagodában (Mennyei Hölgy Pagodája), amely az ország egyik leghíresebb épülete, majd megtekintjük a még maradványaiban is lenyűgöző látványt nyújtó, árokkal körülvett királyi fellegvárat. Késő délután továbbutazás Vietnam legbájosabb városkájába, Hoi Anba. A mintegy 120 km-es út festői tájakon vezet keresztül, ahonnan remek kilátás nyílik Vietnam legszebb tengerpartjára, a Lang Co-ra. Szállás Hoi An-ban.
6.NAP
Reggeli majd városnézés Hoi Anban, mely többek között a selyemkészítéséről és kereskedelméről vált nevezetessé. Sétálva fedezzük fel a bájos óvárost, bemegyünk több, 18. századi lakóházba, és megtekintjük a város jelképét, a Japán hidat. Délután transzfer a repülőtérre, elutazás Siem Reapba, transzfer a szállásunkra, szabadidő.
7.NAP
Reggel elsőként Angkor Thom-ot (az istenek oltalmazta várost) fedezzük fel. Ennek közepén magasodik Bayon temploma, ahol rejtélyes mosolyú Buddha-arcokat találunk. Emellett a Királyi Palota maradványai, a Phimeanakas, a Leprás Király terasza és az Elefánt-terasz a főbb látnivalók. Innen a 10. századból származó Banteay Srey templomhoz utazunk, amely a Hindu Vallás egyik legszebb szentélye. A rózsaszín homokkőből épült kis méretű templomot még a reggeli órákban érdemes megnézni, színei akkor láthatóak igazán. Szállás Siem Reapban.
8.NAP
A délelőtt folyamán a kirándulás a központi angkori területre, látogatás a II. Szúrjavarman király által Visnu istennek ajánlott Angkor Wathoz. Délután szabad program, vásárlási lehetőség.
9.NAP
Reggel elutazás Phnom Penh-be autóbusszal. A kambodzsai fővárosban tett rövid kirándulás során Phnom Penh első számú nevezetességeit kereshetjük fel. A Tonle Sap és Mekong összefolyásánál alakult ki a városközpont. A vallási épületek közül a Wat Phnom pagodáját és a Királyi Palota melletti Ezüstpagodát, a
történelmi emlékek közül az Elefánt-termet és az angkori időszak legértékesebb gyűjteményét őrző Nemzeti Múzeumot, a XX. századból pedig a fedett piacot és a vörös khmerek gyilkos rezsimjéről tanúskodó Toul Sleng Múzeumot keressük fel, illetve nézzük meg kívülről. Este szabadidő, mikor is a folyópart menti sétányra megyünk, ami a város leglátogatottabb része, számos szállodával, s jobbnál-jobb éttermekkel, kocsmákkal, bárokkal.
10.NAP
Délelőtt szabad program, a város egyéni felfedezése, majd utazás szárnyashajóval Chau Doc-ba (Vietnám), a Mekong deltához. Szállásunk a városban lesz.
11.NAP
A reggelit követően több órás, motorcsónakos kirándulásra indulunk a hatalmas kiterjedésű Mekong-delta egyedülálló vízi világában. A Dél-Kínai-tengerbe ömlő Mekong Ázsia harmadik leghosszabb folyama, hatalmas deltatorkolatot és számtalan folyóágat alkot, amik több millió embernek biztosítanak megélhetést. Megtudhatjuk hogyan készül a rizspapír, ismeretlen trópusi gyümölcsöket kóstolhatunk és meghallgathatjuk, milyen az eredeti vietnami zene. Látogatás egy úszó faluban, ahol a helyiek egész életüket a vízen töltik, megnézzük hogyan horgásznak közvetlenül a házuk alatt. Innen továbbhajózunk egy is faluba, a folyó másik partjára, ahol egy muszlim közösség él. Visszatérve a városba folytatjuk utunkat a Chua Xu Pagodához. Késő délután utazás Can Tho városába, amely a Mekong fővárosa, szállásunk is itt lesz.
12.NAP
Kora reggel utazás hajóval a delta legnagyobb és legnyüzsgőbb úszópiacára, ahol mind a vevők, mind az árusok csónakokkal közlekednek. Visszatérés Can Tho városába, majd utazás autóbusszal Saigonba, Vietnám legnagyobb városába. Szállásunk elfoglalása, szabadidő.
13. NAP
Az egész napunkat Saigon (Ho Chi Minh City) felfedezésével töltjük. Városnézés keretében meglátogatjuk a Történelmi Múzeumot, a Thong Nhat Konferencia Központot és a Ben Thanh Piacot. A város többi nevezetességénél csak egy fotószünet erejéig állunk meg, mint a Notre Dame Katedrálisnál, a Városházánál, a Színháznál és a központi Postahivatalnál. Délután a kínai negyed felé vesszük az irányt, felfedezve ennek a területnek a nevezetességeit. Túránk a központi Ben Thank piacon ér véget, ahol elmerülhetünk az kézműves termékek sokaságában. Visszatérés szállásunkra.
14.NAP
Reggeli után azonnal a Cu Chi alagút rendszer felé vesszük utunkat, mely a vietnámi háború idején vált ismerté, itt éltek és rejtőzködtek a vietkongok. Visszatérés Saigonba, a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, elutazás.
15.NAP
Hazaérkezés Budapestre a délelőtti órákban.
Tudnivalók
- Kambodzsa vízum
- Vietnám vízum (kétszeri)
- Vietnám vízumhoz meghivólevél (kétszeri)
- Kötelező borravaló
- Utazás: menetrendszerinti járattal, Budapest-Hanoi-Saigon útvonalon, belső járatokkal a helyszínen
- Elhelyezés: 2-3 ágyas szobákban, középkategóriájú szállodákban, 1 éjszaka hajón a Halong-öbölben
- Ellátás: reggeli, a hajón teljes ellátás
- Minimum létszám: 15 fő