Program

1.nap

Találkozó a Liszt Ferenc repülőtéren az utaskísérővel, elutazás a Turkish Airlines járatával Isztambulba. A megérkezést követően transzfer a belvárosba, majd panoráma városnézés helyi idegenvezető segítségével. Buszunkból nézzük végig Isztambul főbb nevezetességeit. Isztambul, a városnézés Mekkája. Ha templomokra vágyik, megkapja. Ha mecsetekre kíváncsi, itt a legszebbeket csodálhatja. Paloták bőséggel vannak, és ha bazárban akar kószálni, itt találja a legnagyobbat. A két kontinensen fekvő város, Isztambul a világ egyik legizgalmasabb városa. A régi és az új, a kelet és a nyugat érdekes keveredése és Európát Ázsiával összekötő különös földrajzi helyzete felejthetetlenné teszi a látogatást.
Mint három birodalom korábbi fővárosának, Isztambulnak a múltat idéző jelei mindenütt fellelhetők a hajók kürtjétől a müezzinek imára hívó hangjáig, a mecsetek aranyos kupoláiról visszaverődő napsugaraktól a bizánci mozaikfigurák hipnotikus tekintetéig.
A város a Boszporusz és keskeny öble, az Aranyszarv-öböl, valamint a Márvány-tenger európai és ázsiai tagolt partján terül el. Este fakultatív török est program.

2. nap

Reggeli után félnapos klasszikus városnézés Isztambulban (az árban).
A városnézést a Szultán mecset kerületben kezdjük, Isztambul szívében az Hagia Sophiánál (Isteni Bölcsesség Temploma). Az Hagia Sophia egy korábbi templom helyén épült, amelyet még 360-ban építtették. A ma látható, a bizánci építészet csúcsának tartott Hagia Sophia-t 537-ben szentelték fel. Következő állomásunk a Kék Mecset lesz, amely a világ egyik leghíresebb épülete, karcsú minaretjeinek száma hat, ami egyedülálló.
Nevét négy tartóoszlopát fedő azúrkék csempedíszítésről kapta. Utolsó állomásunk a Grand Bazaar – azaz Nagy Bazár, a világ egyik legnagyobb fedett piaca, Isztambul belvárosában található.
A bazár magja két, 15. századi kupolás raktárépület volt, melyekhez az évszázadok során utcákat csatoltak, azokat lefedték, így alakult ki a mai bevásárlóközpont.
Utolsó állomásunk a Grand Bazaar –azaz Nagy Bazár, a világ egyik legnagyobb fedett piaca, Isztambul belvárosában található.
Visszatérés a szállodába.

3.nap

Reggeli után szabad program. Fakultatív hajókirándulás a Boszporuszon, látogatással a Fűszer Bazárban. A két kontinens határát képező, 30 km hosszú tengerszoros a Fekete-tengert és a Márvány-tengert köti össze, s mind földrajzi fekvését, mind történelmét tekintve stratégiailag igen fontos volt. Erről árulkodnak a két partján található erődrendszerek is, amelyeket később csodálatos paloták váltottak fel. A Fűszerbazár Isztambul legrégebbi bazárja, a 17. században épült. Eredetileg csak gyógyszereket és fűszereket árultak, azonban mára a kínálat sokat bővült.

4.nap

Délelőtt szabadprogram, majd délután a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás.

Dátumok

február 13 – 16 (4 nap, 3 éjszaka)
március 13 – 16 (4 nap, 3 éjszaka)
április 9 – 12 (4 nap, 3 éjszaka)

Fakultatív programok

Hajókázás a Boszporuszon (min. 4 fő): 11.000 Ft / fő
Vacsora felár 3 estére: 16.800 Ft / fő
Vacsora felár 2 estére: 11.200 Ft / fő
Török est vacsorával (min. 4 fő): 20.000 Ft / fő

Az árváltozás jogát fenntartják.

Tudnivalók

Utazás: Turkish Airlines menetrend szerinti járatával
Elhelyezés: 2-3 ágyas szobákban, 4 csillagos szállodában
Helszínen fizetendő belépőjegyek: 30 EUR/fő
Ellátás: büfé reggeli
Minimum létszám: 15 fő

Menetrend Turkish Airlines menetrend szerinti járata

Honnan – Hová Indulás Érkezés
Budapest (BUD) – Istanbul (IST) 09.15 13.20
Istanbul (IST) – Budapest (BUD) 19.10 19.10
2019.04.19-től érvényes menetrend:
Budapest (BUD) – Istanbul (IST) 08.50 11.50
Istanbul (IST) – Budapest (BUD) 18.15 19.15

A menetrendváltozás jogát a légitársaság(ok) fenntartják

Részvételi díj

139.970 Ft / fő kétágyas szobában
170.420 Ft / egyágyas szobában